A szerzői jogokra vonatkozó megjegyzések

Adtam is, meg nem is

Ezek a file-ok magyar együttesek, előadóművészek dalainak szövegét, és néhol akkordkíséretét is tartalmazzák.

Csak olyan dalszövegeket és akkordkíséreteket ill. tabulatúrákat közlök, ahol az semmilyen szerzői jogi akadályba nem ütközik. Ha egy előadóra, dalra, albumra történő hivatkozás (link) mögött egy § áll, akkor az azt jelenti (majdnem - lásd később), hogy arrafelé már semmilyen közölhető művet nem találsz. Szerző hivatkozása mögött ez a jel akkor áll, ha az illető műveinek publikálása szerzői jogi akadályokba ütközik.

Sok esetben tehát az OlDalok nem dalszöveggyűjtemény, csak katalógus. Ez - jogosan vagy sem - morcos hangvételű levelek írására ösztönzi azokat, akiket túlságosan felcsigáztak a kereső site-ok www2.umann.hu/dalok/ alatti találatai. Az ő belső feszültségük levezetése (és saját lelkem megóvása) érdekében azoknál a daloknál, amelyek más honlapokon megtalálhatók, elhelyeztem a hivatkozást. Ezt egy > jelzi, a fentiekhez hasonló logikával. Tehát egy § után álló > némi reményt önthet a csüggedőkbe. Így az OlDalok egyben linkgyűjtemény is.

Annak idején én állítottam össze a Szerzői Jogvédő Hivatal honlapját. Itt kiderül, hogy a szerzői jogvédelem a szerző életében és halála után 70 évig tart. Tehát Petőfit, Arany Jánost, Adyt kipipálhatjuk, de ki lehet mondjuk József Attila jogutódja?

A még élő magyar szerzők általában saját maguk a jogtulajdonosok, de pl. a Ladánybene 27 által énekelt néhány Beatles-szám miatt valószínűleg Michael Jacksonhoz kellene fordulni, mivel felvásárolt jópár ilyen nótát.

Tudnál segíteni?

A nemes feladat tehát az, hogy a szerzőktől, pontosabban a szerzői jogok tulajdonosától megszerezzük a publikáláshoz szükséges engedélyeket. Nem nagy ügy, alig több, mint 400 személyről van szó... Ezt a mennyiséget tüdővel sem bírnám, és a kapcsolataim sincsenek meg hozzá.

Segítőkész leveleitek áradatát az alábbi címre várom.

Hálás köszönettel

mint lent.

Budapest, 1998. április 28.


Előadók - Útmutató - Szerzők - Jogok - Umann Kornél

Ha hibát találsz, vagy ki tudod egészíteni az anyagot, kérlek, írd meg!